Táncművészeti ág
Balett
A tanszakon balett oktatás folyik, amely a klasszikus gyakorlatokon kívül a jazz balett mozdulatait, és kiegészítő tantárgyként a majorette (bottechnika) elemeit is tartalmazza.
A mozgásművészet elősegíti a növendékek fizikai és szellemi fejlődését, megismerteti velük a mozdulat és zene viszonyát, és az ösztönösség és tudatosság egyensúlyát.
Gyermekeink bepillanthatnak ebbe a megfoghatatlan és mindig megújuló, szemet és lelket gyönyörködtető örökérvényű művészetbe, melyet úgy hívnak: tánc.
Örömmel várjuk fiúk jelentkezését is, mert a társas- és páros gyakorlatok, valamint a táncelőadások kitűnő lehetőséget teremtenek a fiú - lány kapcsolat természetes és udvarias kialakításához is a táncok alaplépéseinek elsajátításán felül.
Tanár:
Szabadi Edit balettművész
A színpadi előadások rendezője: Kutni Róbert balettművész
Néptánc
A 12 éves múltra visszatekintő Rézpatkó néptánc együttes vezetője és tagjai alakították a tanszak arculatát., Előadásaikkal, versenyeken való részvételükkel szép sikereket értek el nem csak Nagykovácsiban, de határokon innen és túl.
A csoportok óvodás kortól az ifjúsági - felnőtt kategóriáig egymásra épülve sajátítják el a különböző tájegységek stílusát. A tánctanulás szerves részét képezi a népdalok, népi hagyományok megismerése, az aktív éneklés.
Tanárok:
Huszárné Czene Zsuzsanna, Vekerdy Mónika
asszisztens: Csiha Balázs